Akciós áraink Április 30-ig!   

A szórólap az egyik legkedveltebb marketing eszköz, hiszen igen széles körben elérhetjük vele a célközönséget, ezen kívül pedig minőségi módon közölhetjük az információkat a leendő ügyfelekkel.
De mikor érdemes szórólapot gyártatni? Ha egy új üzletet, vagy vállalkozást nyitunk, mindenképp érdemes felhívni a helyi lakosság figyelmét erre a tényre. Ezen kívül érdemes ilyenkor egy-egy akciót is kitalálni, hiszen ennek köszönhetően igen csak rövid időn belül megérkezhetnek az első ügyfelek. Tehetünk a szórólapra kupont, amely felmutatásával plusz kedvezményekben részesülhetnek a kedves vásárlók, vagy éppen egy térképet is, amelynek köszönhetően könnyedén oda találnak majd hozzánk. Méret szempontjából szintén több lehetőség közül választhatunk, hiszen a hagyományos, A6-os nyomatokon kívül, az A5-ös méret is nagyon kedvelt. Mivel pedig a szórólap sokszor a cég bemutatkozó anyagaként is szolgál, így sokan már az első alkalommal is minőségi, hajtott megoldást választanak. A színek nyomatok pedig még igényesebbé tehetők forma lakkozással, vagy éppen fóliázással, amely tovább növeli ezen reklám eszköz értékét.
Amikor pedig úgy döntünk, hogy rendszeresen gyártatunk szórólapot, mert például ennek köszönhetően tudjuk a heti étlapot aktuálisan kommunikálni, érdemes egyedi árajánlatot kérni, hiszen munkatársaink mindent megtesznek annak érdekében, hogy minőségi nyomatok készüljenek, viszont emellett az árak is kedvezők legyenek. Amikor pedig ismerjük a cél csoportot, pontosan tudni fogjuk azt is, hogy mekkora mennyiségű nyomatra van szükségünk.


Kérjen árajánlatot e-mailben!
 

A teljesség igénye nélkül néhány referencia:

szorolap-keszites.jpg